Haypál alapítvány
AKTUÁLIS HÍREINK PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csenki Zsuzsanna   
2009. november 21. szombat, 17:56

 

 

HATÁRON TÚLIAKAT TÁMOGATÓ PROGRAMUNK:  SZERETETSZÁLAK HATÁROK NÉLKÜL, NÉVTELEN SEGÍTŐ KEZEK

 

 

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ

a Haypál Alapítvány által a szolyvai (Kárpátalja) magyar óvoda és iskola javára nyert 500.000 ft támogatás pénzügyi elszámolásához

VI-Sz/KIM/484/2010 támogatási szerződés végrehajtása

 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fenti számú támogatási szerződést kötötte a Haypál Alapítvánnyal, melynek a Kárpátalján, Szolyva településen lévő magyar iskola és óvoda magyar nyelvű oktatásának támogatását tűzte ki célul. A támogatás megvalósításához a határon túli intézmények pedagógusaitól megkértük azon oktatási eszközök, gyermekek foglalkoztatásában használatos tárgyak, eszközök, az anyanyelvi oktatást segítő eszközök listáját, amire nekik szükségük van.

 

A támogatás elszámolása két részletben történt.

1. tételben 253.100 forint került elszámolásra, a KIM szerződés terhére. Az iskola és óvoda számára egy-egy laptopot vásároltunk és még februárban a javukra rendezett jótékonysági gyülekezeti bál után, vasárnap az istentiszteleten át is adtuk a pedagógusoknak. A júniusi látogatásunk alkalmával megtapasztalhattuk, hogy milyen hasznosak és fontosak ezek az eszközök a gyermekek között kifejtett szolgálatokban.

Ugyancsak az első tétel elszámolásánál benyújtottuk dokumentumainkat az egyéb forrásból származó támogatások felének átadásáról is.

 

A 2. tételben a fennmaradó 250.000 ft KIM támogatás és a 100ezer ft saját forrásból származó támogatás történt meg, összesen 350.838 ft összegben. Ezért az összegért olyan iskolaszereket, fejlesztőket, oktatási eszközöket vásároltunk, amit az anyanyelvi oktatásban a tanárok, óvónők jól tudnak hasznosítani. Ezeket az eszközöket a budai gyülekezet saját mikrobuszával szállítottuk ki Kárpátaljára. Ezzel egy időben átadásra került az a 400 ezer ft is, ami az egyéb forrásból származó támogatások második fele, a februári jótékonysági Budabál bevétele.

 

Ilyen formában a költségvetésben lefektetett célok megvalósultak, a pénzügyi keretek teljesítésre kerültek, mind a saját forrás, mind az egyéb forrás, mind pedig a megigényelt támogatás tekintetében.

 

Nagy örömöt jelentettek ezek az eszközök a pedagógusoknak, gyerekeknek egyaránt.

 

 

 

Budapest, 2011. június 06.

 

 

 

 

 

ladó

Bazjuk Viktoria Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

címzett

Zsuzsanna Csenki

dátum

2011. június 2. 17:55

tárgy

Re: Budaiak

küldő

freemail.hu

 

 

részletek elrejtése jún. 2. (6 napja)

 

 


Kedves Zsuzsa!

Nagy orom volt szamunkra is hogy itt voltak es egyutt tudtunk tolteni egy kellemes delutant. Ismetelten csak szavakkal todjuk megkoszonni mindazt amit ertunk tettek. El sem lehet mondani azt az oromet amit a gyerekeink arcan lattunk, mikor csillogo szemmel vettek birtokba az uj jatekokat. Szamunkra is nagy segitseg, hisz Karpataljan magyar nyelvu szemleltetoket es logikai-, fejleszto jatekokat szinte nem is lehet kapni igy ezekkel nagyban megkonnyitettek mindennapi munkankat. A sportszerekkel is minosegesebbe tudjuk tenni a tornafoglalkozasokat es a nyari taborok soran is jo hasznat vesszuk.

Aldast kerve eletukre es munkajukra megegyszer koszonjuk az ertunk tett faradozasaikat.

Tisztelettel a szolyvai pedagogusok/

 

 

 

ÖNKÉNTESEINK, AKIK A PROGRAMBAN RÉSZT VETTEK:

 

Kedves mindenki Budán!

Örömmel írom, hogy Istennek hála a küldetés teljesítve! A Haypál Alapítvány által nyert pályázati pénzből megvásárolt 350ezer ft értékű iskolai oktatási eszközök, játékok a hétvégén kézbesítésre kerültek. A kárpátaljai Szolyva iskolája-óvodája munkatársai átvették.

Mellékelem a szolyvaiak köszönőlevelét, ami nem csak nekünk szól, ezért küldöm szét mindenkinek.

Istennek mondott hálánk mellett hadd köszönjük meg mindazok segítségét, akik részt vettek, segítettek, sokszor láthatatlanul az akció megvalósulásában:

1.) Kéry Bencének, hogy elvállalta a busz vezetését Szolyváig és vissza, és ezt remekül teljesítette.

Az eszközök beszerzésében segédkező
2. Miklódy Mártának
3. Fridrikné Sárikának
4. Fördős Katának,
5. Gyenes Károlynak

Az eszközök mozgatásában átvételében
6. László Zoltán egyházfinak és feleségének, Erzsikének


A bepakolásban spontán segédkező ifiseknek:

7. Imre Noémi
8. Kovács Viki
9. Ráth Olivér

Az adminisztratív előkészületekben, okmányok beszerzésében résztvevőknek:

10. Illés Dávid
11. Literáty Zoltán
12. Seres Judit
13. László Zoltán, Szontágh Szabolcs

A  busz előkészítésében:
14. Szontágh Szabolcs
15. Molnár Péter

Külső segítőinknek, akik főleg a határon történő problémamentes átjutásban segédkeztek, tanácsokkal és egyéb módon:

16. Fodor Gusztáv -Református Szeretetszolgálat
17. Dani László - Református Szeretetszolgálat
18. Nagy Béla (a kárpátaljai Református Egyház diakóniai gondnoka)

19. Árvai Lackónak, hogy saját autójával elhozta a szolyvai igazgatónőt Nyíregyházáról Szolyvára, Katával és a báli bevétellel.

20. Kocsis Juditnak, aki az idejét odaszánta és a diakóniai csapatból elkísért az útra, és képviselte a gyülekezetet. (Sajnos Sárika mégsem tudott velünk jönni.)

Jó volt így áttekinteni, hogy milyen sokan közreműködtek, sokan önként és boldogan szánták oda idejüket, erejüket, hogy a program megvalósuljon. (És talán van is olyan, aki kimaradt, ha igen elnézést kérek!)

Nagy volt az öröm Szolyván, és a mellékelt levélben köszönik meg a budai gyülekezet segítségét, támogatását.

Hárman Nagydobronyba is átmentünk és ott voltunk vasárnap istentiszteleten. Hadd adjam át az ottaniak szívből jövő üdvözletét is. Itt még mindig emlegetik, hogy a Szilágyi Dezső tériek (2006. évi) adományából tudták kicserélni az ablakokat az iskola épületén.

A honlapunkra részletes beszámolót fogunk feltenni, fotókkal.

Isten áldja meg mindazokat gazdagon, akik az Ő országának épülésén munkálkodnak!

A nagydobronyi templom szószékének korlátján lévő szőttesen olvasjattuk azt az igét, ami a budai diakóniai szolgálatunk egyik vezérigéje:

" ...ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal."  1 Ján 3, 18.


Jó volt ennek, az ige megélésenek együtt, közösen  része lenni!

Folyt. köv.

szeretettel
Csenki Zsuzsa
diakóniai gondnok

 

 

A szolyvai pedagógusok köszönő sorai:

 

 

Fotók a szolyvai útról:

https://picasaweb.google.com/lh/sredir?uname=117668699992867511835&target=ALBUM&id=5612401119289676609&authkey=Gv1sRgCMOO65uPjYT2WQ&invite=CJ-pn-cJ&feat=email

 

BESZÁMOLÓ A BUDAI GYÜLEKEZET HONLAPJÁN A KÖZÖS PROGRAM MEGVALÓSULÁSÁRÓL:

http://www.gyulekezet.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=832&Itemid=1

 

 

....................................................................................

EZÚTON KÖSZÖNJÜK MEG MINDAZOK SEGÍTSÉGÉT, AKIK A HAYPÁL ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGÉT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJUK 1 %-ÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL TÁMOGATTÁK.

Kérjük továbbra is támogassák alapítványunk tevékenységét!

Haypál Alapítvány adószáma:

18083732-1-41

Rövid beszámoló:

A Budai Református Egyházközség által 1996-ban létrehozott Haypál Alapítvány 2010-ben is jelentős támogatást nyújtott az egyházközség rezsiköltségeinek fedezéséhez, a gyermek-karácsonyhoz, az idősek karácsonyi megajándékozásához,a műemlék Haypál sír felújítására, a nagyváradi Gyermekmisszió, a Magyar Presbiteri Szövetség, és a szórvány és nehéz sorsú gyülekezetek támogatásához. Az Alapítvány előírásoknak megfelelően évente részletes jelentést készít az APEH részére a 1 %-os bevételek felhasználásáról. Hálásan megköszönjük és Isten gazdag áldását  kérjük mindazok életére, akik személyi jövedelemadójuk  második  1 %- át a Haypál Alapítvány részére ajánlották fel. Erre buzdítunk 2011-ben is minden gyülekezeti tagunkat és támogatónkat! Adószámunk:18083732-1-41 Haypál Alapítvány Kuratóriuma

Részletes beszámoló:

HAYPÁL ALAPÍTVÁNY CÉLKITŰZÉSEIBEN MEGVALÓSULT FELADATAIRÓL.
Haypál Alapítványt 1996 évben a Budai Református Egyházközség alapította. Az alapítvány nevét
Haypál Benőről az első gyülekezetünk lelkészéről nevezte el..
Az alapítvány célja:
a. Idősek, rászoruló személyek gondozása, elsősorban az I. és II. kerület területén.
b. Idősek, fiatalok lelki gondozása.
c. Az Egyházközség diakóniai munkájának támogatása.
d. Az Egyházközség asszonyköri  szervezetének támogatása, az alapítványi célok érdekében.
e. Fiatalok nevelésének kulturális és sport- foglalkozásának támogatása.
f.  Támogatás az Egyházközség műemlék templomának és egyéb épületének felújítási
munkáiban, valamint egyéb fenntartási (közös költség, rezsi költség) költségeiben.
g. Egyéb egyházi és alapítványi érdekeket szolgáló közösségi támogatás.
h. Egyéb  alapítványi és egyházi érdekeket szolgáló oktatási költségtámogatás.
A Haypál Alapítvány  2009 évben bővítette céljait, s így  a 340 ezer Ft. alapítói vagyont
700 ezer Ft-ra emelte az alapító.
Az Alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, mely 6388.sz Bírósági határozat alapján
került jóváhagyásra.
Az Alapítvány  Kuratórium tagja 7 főből, Felügyelőbizottság 3 főből  áll.
Az Alapítvány   bevétele éves szinten  mintegy 2 millió, melynek 50 %-a  pályázatokból
és adományokból, másik 50 % a személyi jövedelemadó második 1 %-ából (700-1000 ezer Ft)
tevődik össze.
Jelentősebb pályázataink:
2007 évben I.ker. Önkormányzat diakóniai háló, diakóniai feladatok megvalósítására
500 ezer Ft-ot, a Fővárosi Önkormányzattól 100  ezer Ft-ot kaptunk a pályázatunkra.
2008 év során  ESza Emberhalász pályázatra  500 ezer Ft-ot , valamint az
I.ker.Önkormányzat diakóniai feladatok megvalósítására 350  ezer Ft-ot  pályázott..
2009 és 2010 évek során az I.kerületi Önkormányzat diakóniai pályázatokra
350-350 ezer forintot biztosított.
Az Alapítvány támogatásai az alapító okiratban meghatározott célokkal összhangban történik.
Jelentősebb támogatásaink:
Egyházközség templomának  fűtési költségeihez hozzájárulás,
Idősek karácsonyi szeretet vendégség támogatása
Ifjúsági feladatok támogatása
Nagyváradi gyermekmisszió  támogatása
Magyar Presbiteri Szövetség támogatása
Szórvány gyülekezetek támogatása   (6-7 gyülekezet)
Bibliai év során a Vizsolyi gyülekezet  támogatása
Egyházi érdekeket szolgáló oktatási költség támogatása
2009 évben került sor (családdal együtt) a Haypál sírhely felújítására .
Az Alapítvány minden évben a törvényi előírásoknak megfelelően elkészíti a
KÖZHASZNÚSÁGI  Jelentést, melyet a Kuratóriumi Ülés hagy jóvá.
Az Alapítvány előírásoknak megfelelően évente részletes jelentést készít az APEH részére
a személyi jövedelemadó 1 %-ának felhasználásáról.
Hálásan szeretnénk megköszönni, s életükre Isten gazdag áldását  kérni mindazoknak,
akik személyi jövedelem adójuk  második  1 %- át a Haypál Alapítvány részére ajánlották fel.
( Adószámunk:18083732-1-41 )
Haypál Alapítvány Kuratóriuma
2011. február 27.
A kárpátaljai Szolyva község magyar nyelvű iskolája, óvodája javára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatását elnyerve 2 db laptopot vásárolhattunk meg. A kuratórium nevében  Dr Fridrik Lászlóné és Dr Gyenes Károly adták át a Magyarországon tartozkodó két pedagógusnak az ajándékot.Ugyenekkor került átadásra a decemberi jótékonysági koncert bevétele is.
Legközelebb május végére tervezünk egy kiutazást, amikor a fennmaradó összegből beszerzésre kerülő ajándékok, iskolaszerek átadását tervezzünk.
2010. december 10.
A Moholy Nagy Művészeti Egyetem Momento kórusa adott jótékonysági koncertet a kárpátaljai SZOLVA község magyar nyelvű iskolája, óvodája javára.

II. KÁRPÁT-MEDENCEI BIBLIAI TÉMÁJÚ GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT

A pályázat lezárásra került.

A gyermek számára az ajándékokat megküldtük.

Köszönjük a Budavári Önkormányzat támogatását!

Levelezés a gyerekekekkel:

17. LEVÉL

2010. június 15.

A hittan évzáróra sokan nem tudtak eljönni a kerületben tanuló gyerekek közül, mert iskolai programjuk  volt. Az összes I. kerületből érkező rajzot kitettük a gyülekezeti terem üvegfalára. Június hónapban kint lesznek, akik nem tudtak eljönni azok is megtekinthetik.  A díjazott alkotások a Kisteremben vannak kiállítva. A díjazottak számára már majdnem minden ajándékot eljuttattuk. Már csak pár csomagocska vár kézbesítésre. A határon túli gyerekeknek már az összes csomag úton van!

A sajóládi gyerekek csomagját kicsit kiegészítjük, hiszen ezt a települést is nagyon súlyosan érintette az árvíz. A csomagokat június végén a gyülekezet ifjúsági lelkésze fogja elvinni Sajóládra.

Szeretettel kívánok mindenkinek szép nyarat, jó pihenést!

Zsuzsa néni

16. Levél

2010. június 03.

Kedves gyerekek!

Már sok címre sikerült postára adni az okleveleket és az ajándékokat azok részére, akik nem tudtak eljönni az eredményhirdetésre. Remélem páran már meg is kapták és örvendeznek az ajándékoknak.

Most vasárnap újra egy nagy találkozó lesz nálunk: a hittan évzáró keretén belül köszönjük a kerületünkben lakó vagy itt tanuló gyermekeket, akik rajzokat küldtek be a pályázatra.

Szóval újra lesz egy kis gyerekzsivaj a templomban és a környékén, de mi annak mindig nagyon örvendünk!

A május 30-i eredményhirdetésről itt is olvashattok egy kis beszámolót:

http://www.parokia.hu/hir/mutat/1392/

Szeretettel gondolunk rátok és az együtt töltött szép órákra.

Zsuzsa néni és a többi budai református

15. levél

2010. június 01.

Kedves Pályázók!

Bekukucskálhattok a www.gyulekezet.hu honlapra is, mert ott már néhány fotó látható az eredményhirdetésről. (Mögöttünk van rovat, gyermekrajz fejezete!)

Szeretettel

a szervezők

14. levél

2010. május 30.

 

Kedves Pályázók!

Hálásak vagyunk Istennek a mai szép napért, amikor együtt lehettünk azokkal, akik díjazásban részesültek és személyesen el tudtak jönni az eredményhirdetésre. Jó volt együtt lenni és személyesen is megismerni a sok ügyes gyermeket, szüleiket, tanáraikat.

Aki nem tudott itt lenni azoknak eljuttatjuk a nyereményeket. Akiknek a városából volt itt vendég, azokat megkértük, hogy vigyék el az ajándékokat és az oklevelet azoknak, akik nem tudtak eljönni. Így, ezeken a szeretetszálakon keresztül küldtünk ajándékot Szabadkára, Debrecenbe, Soltvadkertre, Kolozsvárra, Nagykanizsára, Nagykőrösre. A többi pályázónak is igyekszünk az ajándékokat eljuttatni, ha tudjuk személyesen, ha nem sikerül akkor postán.

Szeretnénk, ha minden pályázó intézményhez is eljutna köszönetünk, azokhoz is, ahonnan nem volt díjazottunk.

Reméljük sikerül megvalósítani ezt a gondolatot is.

Ha Isten éltet minket ősszel jótékonysági árverést is rendezünk a beküldött munkákból (nem csak a díjazottakból) a felvidéki érsekkétyi  magyar iskola-óvoda javára. Erről híradást A HONLAPUNKON itt folyamatosan közlünk.

A mostani kiállítás anyagát szívesen bemutatjuk bárhol, ahova meghívást kapunk és a kiállítási anyag szállítását közösen meg tudjuk oldani. Már most úgy tűnik, hogy Soltvadkertre van egy meghívásunk augusztus-szeptember hónapra. Reméljük sikerül megvalósítani az elképzeléseinket!

Szeretettel gondolunk az együtt eltöltött szép napra és kívánunk áldott szép nyarat mindenkinek!

a szervezők nevében

Zsuzsa néni

 


13. levél

2010. május 26.

Kedves Pályázók!

Már csak négyet kell aludni és eredményhirdetés!

Szeretettel várjuk azokat, akik el tudnak jönni, reméljük az időjárás is kegyes lesz hozzánk és egy szép napot tölthetünk együtt. Aki tud, az feltétlenül jöjjön már a 10 órakor kezdődő istentiszteletre is, ennek a végén lesz az eredményhirdetés. Utána a díjazott munkákból készült kiállítást tekintjük meg és szeretetvendégségre hívjuk vendégeinket. A délután szabad lesz, hogy  akik messziről jönnek azoknak még egy városnézés is beleférjen! Várjuk azokat, akik jelezték érkezésüket Soltvadkertről, Esztergomból, Sajóládról, Debrecenből, Ipolytölgyesről és persze a fővárosból. Örvendezünk, hogy lesznek határontúliak is közöttünk! Szabadkáról, Marosvásárhelyről várunk vendégeket.

Vannak, akik nem tudnak velünk lenni. Akinek tudjuk, elküldjük az oklevelet és az ajándékot. Még sok a teendő, így most nem is írok többet!

szeretettel

a szervezők nevében

Csenki Zsuzsanna presbiter

12. levél

2010. május 14.

Kedves Pályázók!

Többen érdeklődtek, ezért megírjuk, hogy a pályaművek elbírálásában két neves művész volt a segítségünkre, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Mindketten az I. kerületben laknak és a budai gyülekezethez kötődnek.

Balla Gábor szobrászművész neve sokak előtt ismert, hiszen a Millenáris Parkban lévő Zöld Péter játszótér megálmodásában majd létrehozásában is szerepe volt, és több neves helyen és alkalommal mutatta már meg tehetségét az érdeklődők számára. ( http://epiteszforum.hu/node/12792 , http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=83 )

Luzsicza Árpád képzőművész grafikusnak tanult Prágában az ottani Képzőművészeti Akadémián, de a festészet, a fotózás és a szobrászat sem áll tőle távol, több kiállításán megmutatta már e területen is tehetségét.  (http://luzsiczaarpad.mlap.hu/ )
Ők vállalták ezt a cseppet sem könnyű feladatot, hogy az 1220 gyönyörűnél gyönyörűbb alkotás közül kiválasszák a legjobbakat. Ez szinte lehetetlen volt, mert nagyon sok szép munka érkezett. Ezért is kell tolmácsolni elismerésünket és köszönetünket minden pályázó felé, hiszen mindenki nagyon szépen dolgozott és szép munkát küldött.
Szeretettel üdvözlünk  mindenkit!
☺☺
a szerevezők

11. levél

2010. május 13.

Kedves Pályázók!

Nagy örömmel értesítünk benneteket, hogy újabb, most I. kerületi támogatókat sikerült megnyernünk a gyermekrajz pályázat ügyének. Az Allegro Thaler Kiadótól gyermekkönyveket, a Tabulatúra régizene együttestől zenei CD-ket fogunk kapni a díjazottak megajándékozásához.

Így a támogatóink köre tovább gyarappodott.

  1. Bettes István Madách-díjas felvidéki magyar költő
  2. Luther Evangélikus Könyvkiadó
  3. Kráter Könyvkiadó
  4. Margit-szigeti Bringó Hintó
  5. Classic Art Bt
  6. Szent István Társulat -Stephanus Vevőszolgálat
  7. Budavári Önkormányzat, dr Nagy Gábor Tamás polgármester
  8. Allegro Thaler Kiadó Bp. I. kerület
  9. Tabulatúra régizene együttes
  10. Budai Református Egyházközség
  11. Haypál Alapítvány

Már többen visszajelezetk, hogy megkapták a meghívást. Sajnos vannak, akik nem tudnak eljönni a nagy távolság miatt. Nekik az eredményhírdetés után eljuttatjuk az ajándékokat.

Várjuk a jelentkezéseket!

sok szeretettel

a szervezők

 

10. levél

2010. április 30.

Nagy örömünkre szolgál, hogy dr. Nagy Gábor Tamás  polgármester úr elvállalta a II. Kárpát-medencei bibliai témájú gyermekrajz pályázat fővédnökségét és a rendezvényhez a támogatását megnyerhettük.

Két szép alkalmat szervezünk:

  • Május 30-án vasárnap 10 órára várjuk a díjazottakat. Ők levélben értesítést kapnak.
  • Június 6-án vasárnap 10 órára várjuk az összes, az I. kerületben lakó vagy itt tanuló és rajzot beküldő gyermeket.

Mindkét alkalommal lesz közös éneklés, játék, aszfaltrajzolás és sok egyéb meglepetés is!

Aki eltud jönni kérjük a résztvevők létszámát jelezze a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre, hogy a létszámnak megfelelően tudjuk az előkészületeket megtenni.

Szeretettel

a szervezők

9. levél

2010. április 25.

A kiírásban is jeleztük, hogy a legszebb alkotásokat a Reformátusok Lapjában is megjelentetjük. Örömmel értesítünk benneteket, hogy a mai napon megbeszéltük Kata nénivel, a Reformátusok Lapja gyermekrovatának egyik szerkesztőjével, hogy a nyári szünet után, a szeptembertől újra induló Gyermeksarokban a díjazott rajzok szép sorjában meg fognak jelenni. CD-lemezen a rajzokat már át is adtuk a szerkesztőknek.

Szeretettel üdvözlünk minden kedves pályázót és már nagyban készülünk a május 30-i találkozóra.

a szervezők

 


8. levél

2010. április 22.

A beérkezett 1220 gyönyörű alkotást a zsűri megvizsgálta és nagyon nehéz volt igazságos döntést hozni, talán nem is lehetett. Végül 51 alkotást választottak ki díjazásra. Ők nem sokára névre szóló levelet is kapnak.

Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak.

a szervezők

A díjazottak:

 

Albert Fruzsina Balkány

Andróczi Alexandra Soltvadkert

Balogh Mónika Kolozsvár (Erdély)

Baranyi Anasztázia

Baranyi Izabella

Bardi Zsófia Nyíregyháza

Bohár Dorina Nagykanizsa

Botocska Rebeka Nagykőrös

Fazekas Virág Budapest KZMK

Gergely Linda Radnótfái (Erdély)

Görbe Petra Pécel

Gyerkó Enikő Kézdivásárhely

Ignat Renáta Budapest

Kerékgyártó Adrienn Debrecen

Kincses Noémi Soltvadkert

Kis Lilla Budapest Hétpettyes

Klamancsek György Sárospatak

Kolcsár Tünde Sajólád

Kószó Szilvia Sándorfalva

Kozman Kriszta Kézdivásárhely (Erdély)

Lőnhárt Csenge Kolozsvár (Erdély)

Lukács Emese Budapest

Mitica Andrea Sepsiszentgyörgy (Erdély)

Molnár Anna Soltvadkert

Molnár Tímea Marosvásárhely (Erdély)

Németh Boróka Kézdivásárhely (Erdély)

Oláh Erzsébet Ipolytölgyes

Pereszlényi Kornélia Debrecen

Péter Petra Soltvadkert

Pogány Matild Sajólád

Rác Gyöngyi Szabadka (Vajdaság)

Rescsánszki Szimonetta Kazincbarcika

Révai Erika Esztergom

Rózsa Eliza Soltvadkert

Schön Aurél Pécs

Sipos Örs Lehel Soltvadkert

Soltész Eszter Budapest

Surányi Lajos Csongrád

Süle Blanka Budapest KZMK

Szabó Balázs Balkány

Szabó Lilian Debrecen

Szakál Kinga Nagykőrös

Szaniszló Xénia Sajólád

Szücs Kamilla Budapest

Torma Teréz Szabadka (Vajdaság)

Tóth Bálint Budapest KZMK

Tóth Virág Pécel

Ujhegyi Gergely Budapest KZMK

Vajóczki Hanna Rózsa Sárospatak

Wang Anna Budapest Hétpettyes

Zsura Dénes Magyarremete (Erdély)


7. levél

2010 április 18.

A beérkezett rajzok összesítése, rendszerezése megtörtént. Összesen 1220 db rajz érkezett, ebből 203 darab a határon túli magyar intézményektől, gyerekektől. Köszönjük a sok szép munkát.

A szakemberekből álló zsűri áprilisban hozza meg döntését.
A díjazottakat levélben értesítjük.

A programunkhoz támogatást kaptunk az I. kerüli önkormányzattól is.

Szeretettel üdvözlünk mindenkit.

a szerevezők

6. levél 2010. március 30.

Már meg is kaptuk a díjazottak megajándékozására szánt dolgokat az alábbi helyekről:

  • Szent István Társulattól könyvek

  • Kráter Könyvkiadótól könyvek

  • Bettes István felvidéki magyar költő verseskötetek

  • Bringó-Hintó tiszteletjegyek

Reméljük lesz mód rá némi egyéb ajándékra is szert tenni, mert szeretnénk a díjazottaknak egy kis ajándékcsomaggal kedveskedni.

Kívánunk mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket. Hírlevéllel legközelebb Húsvét után jelentkezünk.

Szeretetettel a szervezők

5. levél: 2010. március 18.

Az elmúlt héten a felajánlott ajándékok összegyűjtésében szorgoskodtunk. Van már pár szép könyvünk a majdani díjazottak számára, de reméljük még kapni fogunk felajánlást, hogy gazdag ajándékkal tudjuk meglepni a legeredményesebb pályázóinkat. A zsűrizés cseppet sem könnyű szolgálatát három avatott képzőművész fogja elvégezni: Balla Gábor szobrászművész, Kő Boldizsár szobrászművész és Luzsicza Árpád festőművész.

A díjazottak levélben külön értesítést kapnak.

Eredményhirdetés időpontja: május 30. vasárnap 11 órakor a 10 órakor kezdődő istentisztelet után a Szilágyi Dezső téri református templomban lesz.

szeretetettel

a szervezők

4. Levél: 2010. március 11-én:

Kedves Pályázók!  Sikerült egyeztetnünk az eredményhirdetés időpontjáról és így örömmel értesítünk mindenkit, hogy a II. Kárpát-medencei bibliai témájú gyermekrajz pályázat eredményhirdetése 2010. május 30-án vasárnap lesz a Budapest I. kerület Szilágyi Dezső téri református templomban. Mindenkit szeretettel várunk a 10 órakor kezdődő istentiszteletre, amit követően kb 11 órától tartjuk meg az eredményhirdetést és nyitjuk meg a kiállítást a díjazott rajzokból. Reméljük szép idő lesz és egy szép, tartalmas napot tölthetünk együtt. A díjazásban részesülők külön levélben kapnak értesítést és meghívást.

Hogy a fogadásról illő módon tudjunk gondoskodni, kérjük, hogy aki el tud jönni az e-mailben jelezze a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre, hogy honnan, milyen intézménytől,  hányan érkeznek és abból hány gyermek, hány kísérő.)

A március 2-i levélben olvashatjátok, hogy már kiktől kaptunk jelzést, hogy a díjazottak megjutalmazásához szeretnének hozzájárulni.

Tisztelettel és szeretettel

a szervezők

 

3. Levél  2010. március 4-én:

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a várakozáson felül sok, gyönyörű gyermekrajz érkezett a pályázati kiírásra. A feldolgozásuk elkezdődött. A katalógus elkészítéséhez minden rajzot sorszámozunk és listára veszünk. Ez egy kicsit hosszadalmas lesz, mert számításaink szerint mintegy ezer alkotás érkezett!!!! (A feldolgozással az 500. sorszámnál tartunk.) Önkénteseink fáradoznak, hogy az anyagot időre elkészítsék a zsűri számára. A bíráló bizottság csupa neves képzőművészből áll, akik már négy évvel ezelőtt is nagy gonddal, odafigyeléssel és szakértelemmel végezték el ezt a felelősségteljes munkát. A rajzokat látva már most megállapíthatjuk, hogy nagyon nehéz munkájuk lesz a sok remek alkotás közül kiválasztani a legjobbakat. Az eredményhirdetést május végére tervezzük. A díjazottak levélben külön értesítést kapnak.

Szeretettel köszöntünk minden kedves pályázót!

a szervezők


2. levél  2010. MÁRCIUS 02-án:

Több intézményt megkerestünk, hogy támogassák a rajzpályázatunk eredményhírdetését, hogy a legügyesebb gyerekeknek minél több és gazdag ajándékkal köszönjük meg munkájukat.

Eddig az alábbiaktól kaptunk ígéretet, hogy támogatják a II. Kárpát-medencei bibliai témájú gyermekrajz pályázatot.

  1. Bettes István Madách-díjas felvidéki magyar költő
  2. Luther Evangélikus Könyvkiadó
  3. Kráter Könyvkiadó
  4. Margit-szigeti Bringó Hintó
  5. Classic Art Bt
  6. Szent István Társulat -Stephanus Vevőszolgálat

A Budapest I. kerület polgármestere Dr. Nagy Gábor Tamás elvállalta a fővédnökséget. Reméljük, hogy még további ajándékokat is kapunk a gyermekek számára!

szeretettel:

a szervezők

1. levél 2010. MÁRCIUS 01-ÉN:

Kedves Pályázók!

A II. Kárpát-medencei bibliai témájú gyermekrajz pályázatunk beadási határidejét többek kérésére meghosszabbítottuk.

2010. február 20-ig fogadtuk a rajzokat!

Már eddig mintegy ezer rajz érkezett, Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről, iskoláktól, óvodáktól, különféle felekezetektől, egyházközségektől, magánszemélyektől.

Az adatok feldolgozása elkezdődött. A szolgálatot önkénteseink végzik.

Minden pályázó számára szándékunkban van március végéig köszönő sorokat küldeni.

A neves művészekből álló zsűri várhatóan április közepére hozza meg döntését. A díjazottak levélben értesítést kapnak.

Eredményhirdetés tervezett időpontja 2010. május hónapja.

A legszebb alkotásokból több kiállítás és jótékonysági árverés megszervezését tervezzük, mely programokkal kapcsolatos információk itt a honlapunkon érhetők el.

Gratulálunk a szép munkákhoz!

Szeretettel üdvözlünk minden lelkes rajzolót!

Budapest, 2010. március 01.

a szervezők

A HAYPÁL ALAPÍTVÁNY RÖVID BEMUTATÁSA

A Haypál Alapítvány 1996-ban jött létre, alapítója a Budai Református Egyházközség.

Nevét a budai református gyülekezet első lelkészéről Haypál Benőről kapta.

Az alapító okiratban szereplő legfőbb célkitűzések:

  • fiatal generáció nevelése
  • műemlékvédelem
  • kulturális foglalkozások támogatása
  • az idősek és rászorultak gondozása, a diakónia.

Az alapítvány megalakulása óta folyamatosan jelentős anyagi támogatást nyújt a gyülekezeti termek, a parókia átépítéséhez, templomfelújításhoz. Minden évben támogatja az ifjúsági és gyermekmunkát, a gyermekkarácsonyt, a gyülekezet 75 év feletti tagjainak karácsonyi megajándékozását és a gyülekezet egyéb kiadásait.

Alapító okiratunk jelmondata: „Aki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne az annak.” (Jak 4, 17.) Ennek jegyében az alapító egyházközség gyülekezeti életének támogatása mellett rendszeresen nyújt anyagi, természetbeni és lelki támogatást az elesettek és a határon túli magyarság számára. E célokhoz céladományokat elfogad és továbbít. Egyéb az alapító okirat célkitűzéseivel megegyező feladatok megvalósításához külső támogatásokat szerez pályázatok útján. Ilyen módon volt lehetőség már hitmélyítő könyv kiadására, mely missziós kiadványként számtalan határon túli intézmény, iskola, egyházközség számára került megküldésre, ezzel is támogatva a határon túli magyar oktatást. A Kárpát-medencei oktatási intézmények támogatására rendezett jótékonysági árverés teljes bevételét és a kapott céladományokat maradéktalanul továbbítottuk a célintézmények számára, ezzel is erősítve összetartozásunkat.

A Haypál Alapítvány továbbra is a közvetlen környezetünkben lakók segítését, támogatását tekinti egyik legfontosabb célkitűzésének, ezeken belül is főleg az idősebb korosztály tagjainak és az átmenetileg vagy tartósan nehéz élethelyzetben lévő családok eseti vagy rendszeres támogatásával. A Kulturális Misszió keretén belül több  I. kerületben lakó művész kapott már lehetőséget a bemutatkozásra. A nehéz élethelyzetűek számára olyan értékorientált programokat és alkalmakat szervezésünk és támogatunk, ahol magányukat, lelki problémáikat enyhíteni tudják.

Az alapítvány munkáját gyülekezetünk jól ismert és megbecsült tagjaiból álló hét fős kuratórium irányítja. A működést és a gazdálkodást háromfős, szintén megbecsült és közismert gyülekezeti tagjainkból álló felügyelő bizottság ellenőrzi. Az Alapítványnak alkalmazottai nincsenek, tevékenységét a Diakóniai Bizottság munkájával összehangoltan, annak mintegy 25-30 fős önkéntes gárdájának térítésmentes szolgálatai útján fejti ki.

Haypál Alapítvány 1011 Budapest Szilágyi Dezső tér 3.

Telefon: 457-0109,  e-mail: infokukacgyulekezet.hu vagy betlehemkukaccitromail.hu

Bankszámlaszám: 117—01004-20189529

Adószám: 180-83732-1-41

Egyéb információk: www.gyulekezet.hu

Az alapítvány kuratóriuma 

 

 

Módosítás dátuma: 2011. június 08. szerda, 12:54
 
Probléma esetén PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csenki Zsuzsanna   
2009. november 21. szombat, 17:45

A Haypál Alapítvány most is várja a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlását!

A HAYPÁL ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA:

18083732-1-41

Köszönjük mindazok támogatását, akik az 1 %-uk felajánlásával vagy adományaikkal az alapítvány tevékenységét eddig is támogatták.

Rövid beszámoló:

A Budai Református Egyházközség által 1996-ban létrehozott Haypál Alapítvány 2010-ben is jelentős támogatást nyújtott az egyházközség rezsiköltségeinek fedezéséhez, a gyermek-karácsonyhoz, az idősek karácsonyi megajándékozásához,a műemlék Haypál sír felújítására, a nagyváradi Gyermekmisszió, a Magyar Presbiteri Szövetség, és a szórvány és nehéz sorsú gyülekezetek támogatásához. Az Alapítvány előírásoknak megfelelően évente részletes jelentést készít az APEH részére a 1 %-os bevételek felhasználásáról. Hálásan megköszönjük és Isten gazdag áldását  kérjük mindazok életére, akik személyi jövedelemadójuk  második  1 %- át a Haypál Alapítvány részére ajánlották fel. Erre buzdítunk 2011-ben is minden gyülekezeti tagunkat és támogatónkat! Adószámunk:18083732-1-41 Haypál Alapítvány Kuratóriuma

Programjainkat a Budavári Önkormányzat rendszeresen támogatja. A programok megvalósulásának részletei a www.gyulekezet.hu honlapon a "Mögöttünk van" rovatban találhatók.

Részletes beszámoló:
HAYPÁL ALAPÍTVÁNY CÉLKITŰZÉSEIBEN MEGVALÓSULT FELADATAIRÓL.
Haypál Alapítványt 1996 évben a Budai Református Egyházközség alapította. Az alapítvány nevét
Haypál Benőről az első gyülekezetünk lelkészéről nevezte el..
Az alapítvány célja:
a. Idősek, rászoruló személyek gondozása, elsősorban az I. és II. kerület területén.
b. Idősek, fiatalok lelki gondozása.
c. Az Egyházközség diakóniai munkájának támogatása.
d. Az Egyházközség asszonyköri  szervezetének támogatása, az alapítványi célok érdekében.
e. Fiatalok nevelésének kulturális és sport- foglalkozásának támogatása.
f.  Támogatás az Egyházközség műemlék templomának és egyéb épületének felújítási
munkáiban, valamint egyéb fenntartási (közös költség, rezsi költség) költségeiben.
g. Egyéb egyházi és alapítványi érdekeket szolgáló közösségi támogatás.
h. Egyéb  alapítványi és egyházi érdekeket szolgáló oktatási költségtámogatás.
A Haypál Alapítvány  2009 évben bővítette céljait, s így  a 340 ezer Ft. alapítói vagyont
700 ezer Ft-ra emelte az alapító.
Az Alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, mely 6388.sz Bírósági határozat alapján
került jóváhagyásra.
Az Alapítvány  Kuratórium tagja 7 főből, Felügyelőbizottság 3 főből  áll.
Az Alapítvány   bevétele éves szinten  mintegy 2 millió, melynek 50 %-a  pályázatokból
és adományokból, másik 50 % a személyi jövedelemadó második 1 %-ából (700-1000 ezer Ft)
tevődik össze.
Jelentősebb pályázataink:
2007 évben I.ker. Önkormányzat diakóniai háló, diakóniai feladatok megvalósítására
500 ezer Ft-ot, a Fővárosi Önkormányzattól 100  ezer Ft-ot kaptunk a pályázatunkra.
2008 év során  ESza Emberhalász pályázatra  500 ezer Ft-ot , valamint az
I.ker.Önkormányzat diakóniai feladatok megvalósítására 350  ezer Ft-ot  pályázott..
2009 és 2010 évek során az I.kerületi Önkormányzat diakóniai pályázatokra
350-350 ezer forintot biztosított.
Az Alapítvány támogatásai az alapító okiratban meghatározott célokkal összhangban történik.
Jelentősebb támogatásaink:
Egyházközség templomának  fűtési költségeihez hozzájárulás,
Idősek karácsonyi szeretet vendégség támogatása
Ifjúsági feladatok támogatása
Nagyváradi református gyermekmisszió  támogatása
Magyar Presbiteri Szövetség támogatása
Szórvány gyülekezetek támogatása   (6-7 gyülekezet)
Bibliai év során a Vizsolyi gyülekezet  támogatása
Egyházi érdekeket szolgáló oktatási költség támogatása
2009 évben került sor (családdal együtt) a Haypál sírhely felújítására .
Az Alapítvány minden évben a törvényi előírásoknak megfelelően elkészíti a
KÖZHASZNÚSÁGI  Jelentést, melyet a Kuratóriumi Ülés hagy jóvá.
Az Alapítvány előírásoknak megfelelően évente részletes jelentést készít az APEH részére
a személyi jövedelemadó 1 %-ának felhasználásáról.
Hálásan szeretnénk megköszönni, s életükre Isten gazdag áldását  kérni mindazoknak,
akik személyi jövedelem adójuk  második  1 %- át a Haypál Alapítvány részére ajánlották fel.
( Adószámunk:18083732-1-41 )
Haypál Alapítvány Kuratóriuma
2011. február 27.
A Haypál Alapítvány a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatását elnyerte a kárpátaljai Szolyva község magyar nyelvű iskolája és óvodája javára.  A február 27-i istentiszteleten a kuratórium nevében Dr. Fridrik Lászlóné és Dr. Gyenes Károly személyesen adták át a két megvásárolt laptopot az iskola és óvoda képviselőinek.
Ugyanekkor került átadásra a decemberi jótékonysági koncert bevétele is.
Legközelebb várhatóan májusban találkozunk, amikor a Szeretethíd programon belül szeretnénk a fennmaradó összegből megvásárlásra kerülő iskolai segédeszközöket hozzájuk kivinni.
Egyéb info és fotók: www.gyulekezet.hu
2010. december 10.
JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A KÁRPÁTALJA SZOLYVA ISKOLÁJA, ÓVODÁJA JAVÁRA
Közreműködik: a Moholy Nagy Művészeti Egyetem Momento kórusa!
A preselyadományokkal a magyar nyelvű oktatást támogathatják.
Módosítás dátuma: 2011. március 30. szerda, 08:51